Mese az öreg tölgyről

2018.11.23

Illusztráció: Elena Chistyakova


Boldogságos zöld erdőben,

Élt egy nagyon öreg fa.

Az ő szíve olyan nagy volt,

A fél erdőt gondozta.


Idejártak a mókusok

Gyűjtögetni minden jót.

Találtak is bőségesen

Makkot, s mellé mogyorót!


Meleg odút kínált nekik,

Ez a drága öreg tölgy.

Szeretetétől volt híres,

Erre itt az egész völgy!


Madárkákat dédelgetett,

S őrizte a kicsiket,

Mindaddig míg anyukájuk,

Ennivaló után megy.


Ágai közt csupa béke,

Szeretet és boldogság.

Az erdőben minden állat,

Az ő karjaiba vágy.


Vállán pedig csendben kuksol,

Szundikálva a bagoly.

Fényes nappal ő csak alszik,

Semmire sem válaszol.


Alkonyatkor ébred fel csak,

Fürkészi a környéket.

Ilyenkor remegve járnak

A mezei egerek!


Minden reggel ellátogat,

A fák ügyes doktora:

Harkály, ki az ágaiban

A férgeket kutatja.


Amit talál, azt megeszi.

Ha elkészül tovább áll.

Az erdőben ebédre már,

Egy újabb lombjában jár.


Boldogságos kis mennyország,

A tölgy egész élete.

A törődésen kívül,

Boldogabb tett, mond van- e?


Ki nem ismeri itt a földön,

A gondoskodást, s a hálát,

Annak a szeretet nem más,

Mint illékony délibáb.


Szeretni és gondoskodni,

Együtt az igazi kincs,

Enélkül tudd, az életben

Igaz szeretet az nincs!


Érezheted te is, hogy ha

Nyitva tartod szívedet.

S a jóságnak az örömét,

Már ma megismerteted!


Boldogságos zöld erdőben

Egy rigó neki dalol,

S ez a drága öreg tölgy most,

Egy mosollyal válaszol.


Nem vágyott ő soha többre,

Mint szeretni másokat.

Így mindig a jelenben élt,

S nem kergetett álmokat.


Jelenben van csak boldogság,

Benned pedig szeretet.

S ha másokkal mind megosztod,

Úgy lesz szép az életed!