Lili és az óriás

2018.08.10

Lili, amióta az eszét tudta, a cirkuszban élt. Azt hiszem, ez a legjobb hely, ahova egy gyerek megszülethet. Az apukája cirkuszigazgató volt, az anyukája pedig gyönyörű kötéltáncos. Lili kiváltképpen a nyarakat szerette, mert akkor a cirkusz vándorolt és nagyon sok új helyet ismerhetett meg. Az egész világ tele volt igazi kalandokkal!

Így érkeztek meg egy nap a Titkok völgyébe. Még az itt lakók sem tudták, miért épp ez volt a neve a völgynek, de Lili biztos volt benne, hogy ez nem lehet véletlen, és ezen a helyen igenis vannak rejtélyek. Úgy döntött utána jár a dolgoknak, s míg a felnőttek sátrat állítottak, vagy gyakoroltak az esti előadásra, elindult felfedezni a környéket.

Csodás volt a táj itt a hegyek között, a levegő hűs, és tiszta. Messze egy barlangot pillantott meg. Gondolta közelebb merészkedik. Nemsokára odaért. A barlangból fura hang szűrődött ki. Kicsit ijesztő volt, lehet csak a visz hang miatt. Igazából mély volt és nagyon szomorú. Mintha egy nagy maci sírt volna. Lili kíváncsi lett s beljebb merészkedett. És akkor meglátta! Egy óriás ült szomorú tekintettel a hideg sziklán, szemeiből hatalmas könnycseppek gurultak le. Észre sem vette a kislányt, aki egyre közelebb jött hozzá. Odakiáltott:

- Szia! Te egy igazi óriás vagy?

Az óriás meglepetten nézett rá, de amikor látta, hogy csak egy ártalmatlan kislány a vendége, megnyugodott:

- Az lennék- felelte.

- És miért sírsz?

- Mert annyira magányos vagyok! Az óriások elűztek, mert félős vagyok és kicsi. Az emberek félnek tőlem, mert nagy vagyok. Ebben a barlangban kell bujkálnom, egész életemben!

Lili nagyon megsajnálta a kedves óriást. Közelebb futott és a földön heverő tenyerébe mászott:

- Én nem félek tőled, és szívesen lennék a barátod!

Az óriás finoman felemelte és mosolygott:

- Nagyon kedves kislány vagy, de te nem élhetsz itt velem.

- Talán én nem, de te élhetnél az én otthonomban! A cirkuszban az emberek nem félnének tőled, hanem csodálnának! Mi lehetnénk a fő attrakció!

Az óriás nem tudta mi lehet az a cirkusz, sem pedig a fő attrakció, de olyan jól hangzott! Hinni kezdett a kis embernek. Elgondolkodott: végre lehetne otthona, barátja, és az emberek csodálnák! Egy kicsit tovább morfondírozott, mint az emberek általában, de így is sikerült meghoznia a döntést. Hogy is mondhatott volna nemet? Elindultak hát a cirkuszba és attól a naptól kezdődően, ők ketten lettek az előadás fő attrakciója! Nem kellett sok mindent csináljon, csak körbe sétált a porondon Lilivel a vállán, miközben a zenekar indulót játszott. Az óriást az emberek csodálták, és nagyon szerették, amiért kedves volt, tele szeretettel. Ráadásul nagyon jó segítség volt a sátor le és felhúzásában! Lili pedig igaz barátra talált a jó szívű óriás személyében, akivel minden egyes napot boldogan átmókáztak.