Júró igazsága

2019.06.04



Volt valamikor régen Szomolány várának egy gőgös és kegyetlen várnagya. Féltek is tőle az emberek! Kegyetlenségeiről legendák születtek, de nem akármilyenek ám! Olyan félelmetesek, hogy még a szegény parasztgyerekeket is ezzel ijesztgették, ha inteni akarták! Aki tehette jól kikerülte, ha pedig mégis kénytelenek voltak elé állni, szó sem jött ki a torkukon, s reszkettek mint a kocsonya!

Élt akkoriban egy Júró nevű paraszt, akit már nagyon dühített a meghunyászkodott szolganépség, így aztán egy napon akaratlanul is kikelt magából:

- Miért nem álltok ki magatokért? Lassan már jobban féltek a várnagytól, mint magától a jó Istentől!

De aztán a parasztnép erre sem tudott mit mondani. Nyeltek egy jó nagyot, s mentek a dolgukra. Besúgó azonban mindenfelé akadt, már akkortájt is, így aztán hamar a várnagy fülébe jutott a lázadó szolga híre. Máris bosszút forralt ellene. Magához hívatta, s megparancsolta, hogy vigyen el azonnal egy kétpecsétes levelet Pozsonyba, de még aznap hozzon is választ, mert különben a vár legmélyebb börtönébe záratja és élete végéig ott tartja!

Szegény Júró, rögtön tudta, hogy kivihetetlen a várnagy parancsa. Ismerve sorsát, érzékenyen elbúcsúzott a családjától és útnak indult. Éppen az járt a fejében, hogy megköszöni a jó Istennek, hogy eddigi életében mindig gondviselte, amikor egyszerre csak, fergeteges robajjal, iszonyú porfelleg közepette egy lovaskocsi száguld feléje. A fogatot három csodaszép fekete ló húzta, amit egy jóságos arcú ősz kocsis hajtott, s eléje érve megállt:

- Adjon Isten Júró!- szólt oda a kocsis- Nincs- e fuvarosra szükséged? 

- Adjon Isten, jó uram!- köszönt vissza Júró- Már hogyne lenne! Talán maga a jó Isten küldte magát? 

- Meglehet- felelte csibész mosollyal a bajusza alatt a kocsis, mire Júró beszállt a kocsiba.

Azzal a kocsis a lovak közzé csapott , s a fogat förgeteg ként száguldott tova, a paraszt pedig elaludt. Mire felébredt már Pozsonyba értek, a kocsis ébresztgette:

- Csak sietve végezd a dolgod Júró! Ha hamar végzel megvárlak!

Júró sietve összeszedte magát, futott átadni a levelet, majd csakhamar ismét a kocsiba ült, mely épp olyan viharszerű sebességgel indult vissza, mint ahogyan ideérkezett. Júró szeme most is úgy leragadt, mintha ólom nehezedett volna rája! Mire magához tért, már a szomolányi vár kapujában állt a fogata. A várnagy valósággal megborzongott amikor meglátta. Hogy lehet, hogy teljesíteni tudta a parancsát ennyi idő alatt? Ijedségét leplezve rivallt rá Júróra:

- Az ördöggel cimborálsz tán, te utolsó paraszt? Különben, hogy érhettél vissza ennyi idő alatt?!

 - Hamarabb cimborál maga vele! Nekem csak egy Uram van és az maga a jó Isten! 

- Nem szégyelled magad te cseléd?! Én vagyok az urad! Az egyetlen! - ordítozott a várnagy, s odaszólt a katonáinak- Azonnal vessétek börtönbe!

S akkor a lenyugvó nap sugarai bevilágítottak a várnagy szobájába, egyenesen annak alakjára. Mintha villámütés érte volna, abban a pillanatban szörnyet halt! Földrengés rázta meg a várat, kint pedig iszonyú zivatar és vihar kezdett tombolni.

Júró ijedten az ablakhoz futott, kitekintett és ott a fuvarosát látta tova száguldani , de kocsija elé a három ló helyett, már négy ló volt fogva, és ez a negyedik, maga a várnagy volt!