Hévízi álom

2018.07.30

 

Anya és Apa igyekezett mindent megadni nekünk, amit csak lehetett. Ahányszor idejük volt, elmentünk a közeli strandra, vagy az állatkertbe. Ilyenkor mindannyian nagyon boldogok voltunk, és mókáztunk egész álló nap!

Egy szép napon aztán, csodák csodája, rajzpályázaton nyertem, egy családi wellness hétvégét! Még amikor Anyuval a vonaton ültünk, és zakatoltunk Budapest irányába a díjátadóra, akkor sem hittük, hogy ez velünk megtörténhet. A díjátadón mindenki szeretettel fogadott, a felnőttek kezet fogtak velem, és elismerően gratuláltak. Ez nagyon jó érzés volt! Már nem dolgoztam hiába! Igaz egy kicsit csalódott voltam, mert a többi gyerek ajándék csomagot kapott, én pedig csak két borítékot, de Anyu amikor látta az arcomon a szomorúságot, a fülembe súgta:

- Most még nem érted, de amikor már ott leszünk, meglátod, olyan csodálatos élményben lesz részed, amit nem cserélnél el soha senkivel!

Szavai őszinték voltak, s én megnyugodtam.

Végre eljött a nap, amikor elindultunk. Én és a kis öcsém, már nagyon izgatottak voltunk. Sosem mentünk még ilyen messzire, nagyon vágytunk már az előttünk álló kalandok után! Vonatra szálltunk. Apu nem volt jókedvű, biztosan megint a munkája nyomasztotta, pedig olyan jó fej, ha épp vidám, olyankor egész nap mókázik velünk. Sosem vonatoztam ennyit egyszerre, s egy kicsit untuk is már a kisöcsémmel, amikor egyszer csak megláttuk a Balatont! Még nem láttam addig ilyen sok vizet egy helyen! Nem beszélve a vitorlásokról! A nap sugarai csak úgy szikráztak a vízen, mintha mindenki figyelmét magára akarná vonni egész idő alatt. Hát az enyémet sikerült! Elő vettem a fényképezőgépet és csak kattintgattam és kattintgattam. Észre sem vettem, pedig jócskán haladtunk a Balaton mellett, máris megérkeztünk Keszthelyre. Innen már csak pár kilométer választott el minket Hévíztől. Busszal mentünk tovább, s néhány perc alatt ott is voltunk.

Hévíz gyönyörű szép hely volt. A sétányok telis-tele voltak, szebbnél szebb virágokkal! A hatalmas fák alatt, sétálni olyan volt, mintha csak egy mesés erdőbe tévedtünk volna. A levegő annyira tiszta és kellemes, szó szerint harapni lehetett belé. A tó pedig maga a csoda: hihetetlen mély, forró és tele van gyönyörű tavirózsákkal. Mindezt a sok-sok szépet csak tetézte a szálloda, ahova érkeztünk. Már a bejáratot pálmafák szegélyezték, de hatalmas növények voltak az épületben is. Csoda szép szobát kaptunk, olyan puha ággyal, amilyenbe még soha nem feküdtem. Jól is esett volna benne máris a pihenés, de annyira izgatottak voltunk Marcival, rögtön ki szerettünk volna próbálni mindent, amit csak lehet! Anyu és Apu nagyon igyekeztek nekünk eleget tenni, letusoltunk hát és már mentünk is a medencékbe. Hát én mondom, sosem gondoltam, hogy ilyen sok medence fér egy szállodába! Az biztos, hogy nagyon jó dolog. Fürdőzés után szépen felöltöztünk és vacsorázni mentünk. Életemben először vacsoráztam ennyi ember társaságában, de nagyon tetszett a dolog, hiszen volt itt minden, mi szem s szájnak ingere! Csak Apu szomorkodott még mindig, igaz próbált minket egész este szórakoztatni. Vacsora után mindannyian fáradtan huppantunk bele a puha ágyba, s azonnal mély á-lomba merültünk.

Én akkor éjszaka valami varázslatosat álmodtam. Mély álmomból kopogás ébresztett fel. Kinyitottam a szemem és fülelni kezdtem. Az erkélyajtó felől jött a hang. Nem féltem, ezért közelebb merészkedtem. Félrehúztam a függönyt, de senkit és semmit nem láttam. A kopogás azonban továbbra is hallatszott, ezért az ablakhoz léptem. Hát most lepődtem meg csak igazán! Egy apró manó állt az ajtóban, széles vigyorral a száján. Még most is megborzongok, ha eszembe jut, annyira valóságnak tűnt az egész! Kedvesnek látszott, ezért félre húztam az ajtót és beengedtem.

-Szia!-üdvözöltem-Hát te ki vagy?

-Csak egy manó az erdőből!-válaszolta- A nevem Csudi.

Szívesen barátkozom gyerekekkel, szeretem, felvidítani őket, ezért vagyok itt. Téged nem kell felvidítani?

-Ami azt illeti, az Aput kellene inkább-feleltem.

-A felnőtteken én nem tudok segíteni, de rajtuk segítenek a gondűző tündérek!

-A gondűző tündérek?-néztem rá csodálkozva.

-Úgy ám! Nem hallottál még róluk?

-Nem.

-És Apukád ma megfürdött a tó vizében?

-Igen. Olvastam az egyik medencénél, hogy egyenesen a tó vizéből kapja a vizet.

-Akkor ne aggódj, reggelre Apukád vidámabb lesz mint valaha!

- Jaj! Annyira jó lenne!-sóhajtottam.

Bevallom, hitetlenkedve néztem rá, a manó azonban mintha csak a gondolataimba látott volna, megfogta a kezem és azt mondta:

-Gyere velem! Mutatok neked valamit!- azzal futott, futott egyenesen bele az éjszakába, apró létére alig tudtam vele lépést tartani.-Nézd!-mutatott fel az égre, ahol egy egyre közeledő fénycsóvát pillantottam meg.

- Istenem, de gyönyörű!-mondtam-Talán szentjánosbogarak?

-Nem!-válaszolta Csudi -Ők a gondűző tündérek! Nézd!

És valóban, ahogy közeledtek, a fénycsóvából szépen aprólékosan, kezdett kirajzolódni sok-sok apró, csillogó tündérlány.

-Már hallom az éneküket!-mondtam.

-Csak légy csöndben! Ne ijesszük el őket! Látod ahogyan táncolnak?

Hát hogyne láttam volna! Láttam ahogy pörögnek, forognak, a tavirózsákon. Gyönyörű volt!

-Varázslatos táncukkal űzik el minden éjjel, a tó vizében fürdőző emberek gondját, baját. Ezért olyan boldog itt mindenki, aki megmártózik a tó vizében. Ez itt a béke és nyugalom szigete, nem csak betegséget gyógyít, megtisztítja a lelket is! - mesélte végtelen szeretettel a manó.

Egy biztos, én sem ismertem még ehhez fogható csodát.

De a csoda egyszer csak eltűnt. Apu csiklandozására ébredtem pislákoló, álmos szemeimmel néztem nevető arcát:

-Ébresztő hétalvók! Hasatokra süt a nap!

Úgy éreztem mint aki semmit nem aludt egész éjjel, nehezemre esett még a szemeimet is kinyitni, ám Apu jókedve, hamar rám ragadt és sietve párnacsatába kezdtünk Marci, Apu, Anyu és én.

A gondűző tündérek jó munkát végeztek, mert attól a reggeltől boldogan mókáztuk át az egész hétvégét!