A varázsfuvola

2019.04.01

A mese egy nagyon lusta rókáról szól, aki legszívesebben henyélve várná a sült galambot. De persze hiába várja, ez még a mesében sem megy ilyen egyszerűen! Egy nap azonban szerencséjére hozzá jut egy bűvös fuvolához, amely elbűvöl minden állatot, s e miatt könnyű prédává válik, még a legvadabb ragadozó is....



Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi, csendes erdőben élt Ravaszdi a róka. Ez a róka annyira lusta volt, hogy még ravaszkodni sem szívesen vette a fáradságot. Mozgás nélkül el is éldegélt volna, de a gyomra követelőzött minden reggel! Lehet ugyan nagy úr a lustaság, de az éhség bíz' még nála is nagyobb! Ilyenkor mégis rávette magát, s vadászni indult.

Egy ideig bejárt a faluba, a házi aprónép ész híján hamar a fogai között kötött ki. Ám az emberek sem tűrték sokáig a dolgot, s olyan vérebeket szereztek házőrzőnek, hogy elég volt látni őket, mindjárt remegni kezdett a lába! Csöpp eszű szárnyasnép akadt az erdőben is néhány, ravaszkodott nekik kicsit, mire azok valósággal tálcán kínálták magukat. Amikor aztán mégis sikerült jóllaknia, végig terült kotorékjában, s aludt míg az éhség fel nem ébresztette.

Ezen a csodálatos reggelen igen rossz kedvűen ébredt. Legszívesebben délig aludt volna, de ezektől az apró madaraktól, hamar megéhezett. Indulnia kellett élelem után.

  • Nem jól van ez így!- morfondírozott- Kellemesebb megoldást kell keresnem!

Az erdő mélyére indult. Egyelőre kacsa tojást keresgélt, hiszen azt volt a legkönnyebb megszerezni, végül is el sem tud szaladni előle, s nem kell futkorászni a kedvéért! Egy lusta rókának ínyére van az efféle élelem szerzés. Egyszer csak egy sziklalépcsőbe botlott. Jobban szemügyre vette. A tetején egy ajtó állt, a semmi közepén lebegett, csak úgy. Furdalni kezdte a kíváncsiság. Felment hát a lépcsőn egészen az ajtóig. Félni kezdett.

Összeszorult gyomorral, benyitott.

  • Mi lehet ez?- szólalt meg- És hová vezet?

Senki nem válaszolt. A túloldalon éjszaka volt: egy erdő az éjszaka sötétjében...

Alig nézett szét, máris előtte termett egy másik róka:

  • Üdvözöllek testvérem!- mondta- Örülök, hogy idetaláltál, reméltem, hogy egy nap eljössz és megmentesz engem.
  • De hát mi ez a hely?
  • Ez egy veletek párhuzamos világ- folytatta az idegen - csak éppen itt máshogy alakultak a dolgok, mint felétek.
  • Egyedül élsz itt?
  • Igen, és állandó sötétségben. Mióta minden állat elpusztult, a Nap sem hajlandó felkelni. Az egész az erdő haragja miatt van, mint ahogy az is, ha átmennék a világodba, ott helyben meghalnék.
  • Hogyan pusztultak el az állatok?
  • Hát megettem őket!- nevetett.
  • A farkasokat és a medvéket is?
  • Úgy bizony!- húzta ki magát büszkén.

Most ámult el csak igazán Ravaszdi:

  • És azt, hogy csináltad?
  • Hát van nekem egy varázsfuvolám. Ez a fuvola megszelídít és kezesbáránnyá tesz mindenkit, aki meghallja a muzsikáját!
  • Az nagyon jó lehet! Még élelem után sem kell járnod! Épp ilyen dologra vágytam én is!
  • Márpedig csak ezen a napon tudod használni, míg nyitva van a bűvös ajtó! A te világodban csak ma tud hatni az állatokra.
  • Mit kell tennem?
  • Menj és csald át ide az erdő összes állatát. Akkor aztán dőzsölhetünk, míg világ a világ, mozdulnunk sem kell érte!

Tetszett Ravaszdinak az ötlet, varázslattal eddig ugyan nem találkozott, de mit veszíthetne? Ha itt kell élnie, hát legyen! A kotorékban is sötét van, mégis otthon érzi magát! Fogta hát a fuvolát és hazament. Ott aztán fuvolázni kezdett. Hát lássatok csodát, azon mód követte mindenféle állat! Ő meg csak vezette őket, egyenesen az ajtó felé.

Szegénykék nem is sejtették mi vár rájuk a bűvös ajtó túloldalán! Igen ám, de abban a pillanatban Ravaszdi egy apró szikladarabban megbotlott, elesett s kezéből kihullott a varázsfuvola, ami azon nyomban ezer darabra hullott!

Mindjárt magukhoz tértek az állatok, a farkas és a medve nem sokat teketóriázott, utána eredtek a rókának! Bánhatta Ravaszdi, hogy lusta volt, futni is alig bírt, amikor menekülőre fogta! Utol is érték, de nem bántották, csak tépkedték kicsit. Utána olyan messze elkergették, hogy vissza sem talált soha többé!

Azóta is mondják, hamarabb utolérik a lusta rókát, mint a sánta kutyát!

A bűvös ajtó elenyészett, amint a varázsfuvola eltört, mintha soha nem is lett volna. Az erdő állatai pedig attól kezdve zavartalanul élhették mindennapjaikat.

A mese innen LETÖLTHETŐ: