A otthontalan kisegér

2018.07.18



 Csak egy hideg őszi nap volt, 

Az ég mindenre felmordult- 

Gyűltek a sötét fellegek,

 Mert Szélúrfi közeledett.


Csattogott az egek alja, 

Nem kellemes a viharba:

Dűt, borít és mindent szétzúz, 

Jobb ha menedékbe vonulsz.


Erdő szélén volt egy kunyhó, 

Sok éve áztatta eső és hó. 

Molyok rágták gerendáit,

 Ember oly régen nem járt itt...


Csak egy apró kis egérke

 Lakott benne, egy ideje. 

Igaz nem volt rég családja,

 De legalább volt egy háza.


S most Szélúrfi nagy dühében;

 Szétrombolt, mit talált éppen. 

Mindent tiport az útjából,

A kis kunyhót is gerendástól.


Szegény Cinci, mihez kezdjen?

Otthontalan, hová menjen?

 Igaz még a kis egérlyuk

A rom alatt ott tátongott...



"Talán majd egy szép napon, 

Megtalálom otthonom.

Még mielőtt beáll a tél!" 

Így remélt a kisegér.


Batyut kötött a hátára, 

S elindult a nagyvilágba. 

Sárban, vízben járta útját, 

Míg kereste új otthonát.


Rögös útján, erdő mélyén, 

Egy fárasztó nap legvégén,

 Egy gombatő árnyékában.

 Csigusz morgott egymagában:


  • Szerbusz Csigusz! Miért vagy mérges?

  • Mert a házam nem kényelmes! 

  • Nincs asztalom, s nincsen székem,

  •  Éjjel- nappal cipelhetem!


  • A te helyedben, én úgy örülnék, 

  • Van otthonod, ami meseszép!

  •  Hullhat a hó, jöhet eső és szél,

A te házad ott van mindig kéznél!


  • Milyen igaz!- nevetett boldogan-

  •  Valóban csodaszép házam van!

E naptól büszkén viselte a házát, 

S kint fogyasztotta el vacsoráját.


Nyugodni készült már a nap,

 Cinci fáradt és roskatag...

 Fáradtan huppant a földre le,

 Azonnal leragadt két szeme.


A tücsök hegedült lágy zenét, 

Ő már nem hallotta énekét. 

Mosollyal pihent az avaron,

 Otthonra lelt tán az álmokon...


Mire ő legmélyebb, álmából felébredt,

 A nap már csakhogy delelőre lépett. 

Nem messze újra morgolódást hallott,

 S megpillantott egy kicsi vakondot:



-Ejnye- bejnye, irgum- burgum!

Éjjel- nappal mindig túrom,

 Mégsem fényes az otthonom!

 Ez az én legnagyobb bajom!


- Te napfényes otthont akarsz, 

Közben mindent földdel takarsz? 

Hogy legyen világos otthonod,

 Ha nem építesz be egy ablakot?


- Milyen igaz!- nevetgélte- 

Hogy nem jutott még eszembe?

 Beállítok egy nagy ablakot, 

Aztán majd tovább fúrhatok.


Cinci innen is tovább indult, 

Mindig új otthonára gondolt...

 Bár neki lenne meg a kicsi háza, 

Nem panaszkodna semmi másra!!



Lassan haladta rengetegbe, 

Teknőc úr jött most vele szembe:

- De nehéz a házam!- sóhajtotta- 

Ezért a járásom olyan lomha!


- Lehet, barátom nehéz, de hasznos; 

Ha jön egy vaddisznó, a Varacskos!

Csak elbújsz, és nincs veszély,

 Legalább sosem kell félj.


- Milyen igaz!- nevetgélte- 

Milyen okos kis egérke!

 Mond csak utad hová vezet, 

Talán segíthetek neked?


- A világban keresgélek,

 Egy új otthont így remélek. 

Vihar zúzta szét a házam...

- Gyere kérlek most utánam!


Az ösvénytől pár méterre, 

Tuki madárhoz vezette,

 Ki a hátára ültette,

S messze- messze repítette!


Csak úgy szelte a légteret, 

Megcsúfolta a lágy szelet!

"Cinci helyében jó volna!" 

Mosolygott rájuk Napocska.



Megérkeztek nemsokára 

Kuki maci falujába.

Leszálltak az ablakánál, 

S bekopogott Kuki madár:


  • Helló, helló kis barátom, 

  • Nézd csak kit hoztam én háton!

Kuki maci nézett , nézett,

 Álmos szemmel mit sem értett...


  • Bemutatom Cincit neked,

  •  Hát persze, te nem ismered. 

  • Otthontalan a szegénykém, 

  • Úgy gondoltam segíthetnél.


Gondolkodott Kuki maci,

 Hogy lehetne segíteni? 

Építhetnek egy kis házat, 

Olyat, mint a madárkáknak.


De nem! Van egy jobb ötlete,

 A játékvasút megfelelne!

Hisz van neki állomása,

 Lehetne ez a lakása.



Így lelt otthont a kisegér,

 Nem fenyegette már a tél. 

Ráadásul nap mint nap 

Mozdonyosat játszanak.


Jó lett hát a mese vége,

 Álmodj egyet- kettőt véle.

Jöhet vihar, eső, tél, 

Nem fél már a kisegér!


Vége